2012. aug. 22.

Ramadán Ünnepe

Kedves Látogató/Olvasó! :)
Visszatértem.
Ebben a bejegyzésben megpróbálom kifejteni nektek a Ramadan / Ramazan időszakát itt hogy éljük meg vagy mit is rejt ez az ünnep :)

Július 20.-tól, 30napon keresztül az iszlám országokban a hívők nagy része Ramadan/Ramazan, azaz a böjt hónapjának tartják. Ez minden évben 10nappal tolódik előrébb.
A böjt valódi célja az a megtisztulás, lelkileg, testileg és az Istenhez való közelebb kerülés.Ilyenkor a napfelkeltétől - napnyugtáig a vallásosak nagy része nem iszik, nem eszik, többször imádkozik mint amennyire megszokott, tartózkodik a pletykálástól, a rossz magatartástól, a haragtól, vágyaktól, téves gondolatoktól, nemi élettől stb. 
Ez idei igen nehéz volt a böjtölők számára, mert épp a nyári forróság közepére tolódott, amikor a nappal hosszabb mint az éjszaka...

Ez a böjt nem mindenkire kötelezőszerű. A terheseknek, öregeknek, gyermekeknek (kb. akkor lehet elkezdeni mikor már kamaszodik a fiú, a lánynál kicsivel később is lehet).

A napi rutin ugyan az mint megszokott napi 5x imádkozás, de ezen felül az esti ima után, ún. "taravih"-ra járnak, ahol a Korán-t (szent könyvüket) tanulmányozzák, imákat énekelnek, imádkoznak fél órán akár 1 órán keresztül. Elmélyülnek a vallásban, ahogy írtam is, úgy tartják hogy közelebb kerülnek ezzel Istenhez.

Minden este napnyugtai "Ezan" ( a dzsámik imára hívásának megszólalása) után, közös vacsora "iftar" van a családban. Van amikor a családból, rokonoktól meghívás érkezik és egymáshoz látogatnak, együtt esznek, isznak. Mi is voltunk kb. 3x-4x ilyen meghiváson. 
Általában akinek van rá lehetősége, (van kertje, vagy erkélye) azok kint terítenek asztalt és kint esznek a szabad levegőn.
Az én tapasztalataim szerint, és itt most felhívom a figyelmet arra hogy nem negatívan akarom beállítani a dolgokat, Isten lássa lelkem! Le szeretném írni amit látok,tapasztalok...
Ez alatt a 30 nap alatt, főleg az eleje a Ramazannak volt nagyon nehéz időszak az emberek ( megjegyzem akivel találkoztam,láttam) számára. Napközben az arcukon látszott kedvetlenek, nem szólnak senkihez, fekszenek, alszanak (jobbára 12 után felkelnek), nem mosolyognak, nem olyan üdék. 
Életemben először vagyok Ramazan idején itt, először láttam ilyet. Elmondások szerint egy szép, meghitt ünnep ez. De nekem sajnos nem így jött le... Lehet hogy bennem van a hiba de ez van.

A 30nap letelte után jön egy 3 napos ünnep a Ramazan Bayrami, vagy Şeker Bayrami (Cukor Ünnepnek is nevezik)

Ekkor a család felkeresi egymást , találkoznak, ünnepelnek, esznek, isznak...
Édességet esznek inkább, a nők napokkal előtte már előkészítik, megsütik. Ilyenkor fogy a legjobban a piacokon a dió (mivel általában a hagyományos szirupos,diós sütikel pl. baklava csinálják.
Általában a fiatalabbak mennek az öregebbekhez. Az ünnepek előtt már 1 héttel a kisebb boltokban, bazárokba apró csokikat,cukorkákat árulnak.


Amikor a fiatalabbik találkozik az idősebbel, a tisztelet jeléül , "toka"-t csinálnak, azaz megcsókolják a kezük fejét és a homlokukhoz emelik. Ez az idősebb felé a tisztelet adás jele. 
Ekkor Kellemes Ünnepeket Kívánnak egymásnak.


Ezután a kisebb gyermekeket csokival, cukorkákkal kínálják meg, és a szokás szerint pénzt adnak nekik. (kb. úgy mint nálunk katolikusoknál a Húsvét idei locsolás után)
Az ünnepek előtt tele vannak a ruha boltok is, mert ilyenkor az a szokás hogy mindenki új ruhát,cipőt,nadrágot, felsőt vesz magának.

Az első böjt utáni reggeli előtt , korán kel a család. Általában a férfi a dzsámiba megy imádkozni a reggeli imánál, a nő pedig elkészíti a reggelit. Mikor haza ér a férfi kézcsókkal ("toka") üdvözlik egymást, ahogy írtam a fiatalabb az idősebbnek, tisztelet jeléül.

Hát röviden leírva ez lenne a Ramazan. Ebben az évben már ez is elmúlt.
HAMAROSAN JELENTKEZEM ÚJABB BEJEGYZÉSSEL!
Sziasztok! :)
Nushe voltam.








2 megjegyzés:

holly írta...

Szia, mikor lesz új bejegyés ?

Unknown írta...

Szia. Hamarosan. Pár napon belül, még be kell fejeznem. :) Köszönöm a kérdésed. Üdv, Nushe